A segítőtársunk és kalauzunk lesz e vállalkozásban az 1872-ben megjelent legismertebb divatirányadó: „A divat” című lap. A megsárgult oldalakat lapozva elénk tárul a közel másfélszáz esztendővel ezelőtti divat, így hát tessék, máris indulhatunk a korabeli dívat kirándulásunkra, a múlt megidézésére.
Akkoriban Budapesten havonta kétszer - minden hó elsején és tizenhatodikán - jelent meg „A divatbál” című kiadvány. Amint arról alcíme tanúskodik - Közlöny a női pipere s kézi munkák köréből - egy tartalmában színes magazin.
A lapban szereplő, számozott modelleket nemcsak megrendelhették az olvasók, hanem a leírások alapján el is készíthették azokat. A lap továbbá az állandó anyagok mellett a pesti újdonságokról is beszámolt, sőt minden számhoz irodalmi mellékletet is csatolt.
A lapban a divatrészt : Wohl Stephanie irányította az irodalmi rovatot pedig Wohl Janka szerkesztette. Érdekes és figyelemre méltó igyekezetük kiterjedt minden olyan témára, amely a korabeli nőolvasók érdeklődésére számíthatott.
Az 1872-es esztendő a lap életében is változást hozott: az új laptulajdonos Friebeisz Ferenc lett; A divat szerkesztősége pedig a József tér 6-ból (a mai József nádor tér) a Sebestyén tér 1. számú házba költözött (a Sebestyén tér a XIX. század végén lebontott pesti belváros kis tere volt a mai Duna utca és Veres Pálné utca találkozásánál).
Szembetűnő az a frissesség és változatosság, amellyel a divatrész, valamint az aktuális és vegyes rovatok készültek. Persze ha meggondoljuk, hogy a lap feladata a divat népszerűsítése volt, ez így természetes.
Dédanyáink alapos eligazítást kaptak az öltözködésről. Hogy mit ajánlottak éppen közel másfélszáz esztendeje? Íme, a korabeli „divattudósítás”. „A mi tetszik az divatos! A divat képzeletnek és ízlésnek soha nem engedett ily tág tért mint mostanság. Minden idő, minden korszak képviselve van az öltözetekben. IV. Henrik hosszú lebenyes mellénnyel ellátott derekai, s magas tollas férfi kalapjai mellett, a Pompadour korszak feldudorozott köntöseit látjuk díszelegni s tekintetünk egy elegáns félhosszú öltözetre téved, melynek gazdag zsinór kivarrósa élénken emlékeztet a lengyel és magyar viseletre.”
A szomszédos oldalakon pedig mind ez finom rajzolatú metszeteken látható. A gyakorlott olvasó az alábbiakban csodálkozva találkozhat, jó néhány napjainkban is használatos dívat - kifejezéssel, ami egyúttal azt is bizonyítja, hogy a legmeglepőbb „újdonságot” már akkor is alkalmazták nagyanyáink divattervezői.
Majd a cikk így folytatódik:
„A divat ezen szabadelvű iránya jobban mint valaha lehetővé teszi, hogy ízléssel és kevés költséggel öltözködjünk, miután egy két régi ruhából igen szép öltözetek állíthatók össze, sőt a tavalyi ruhák is tökéletesen megfelelnek a nap ízlésének.
Leggyakoribb még mindig a „Costumme” földig érő aljjal s összefüggő felsőruhával, mely különben tunika s lebenyderék, zeke vagy galléralakban is felléphet. Ékesítésül még mindig hengerek, rojtok és zsinórkivágások használtatnak, a fodrok nagy előszeretettel ívekben kivágatnak s elütő színekkel beszegetnek.”
|